Byron
Ahogy itt jár-kél
Ahogy itt jár-kél, szép, miként a csillagtüzes éjszaka; fénybe árnyat és árnyba fényt szűr arca, szeme, mosolya; oly szeliden ragyog felénk, ahogy a vad nappal soha.
Egy sugár még, egy árnyat el - s a fele báj nem volna itt, a varázs, mely arcán tüzel s belengi holló-fürtjeit a drága fej körül, amely égi eszmékről álmodik.
S mi ajkán s homlokán lebeg, az a pír, az az eleven, s az a derű a szeretet munkáját zengi édesen: földi jóságot, és szivet, melyben tiszta a szerelem.
(Szabó Lőrinc)
A szépség lányai közt nincs
A Szépség lányai közt nincs gyönyörűbb ma nekem; hangod úgy elbüvöl, mint szerenád a vizen: dalok komoly varázsa terül az óceánra, ragyogva vár a hullám, a szél megáll az útján:
s fény-láncát húzva elring a hold a mély felett, amely úgy szendereg, mint egy álmodó gyerek: így hajlik önfeledten feléd a szomju szellem, csöndes, nagy odaadásban, mint vágyó tenger a nyárban.
(Szabó Lőrinc)
|