Michelangelo
Az én szemeim
Az én szemeim vének és vakok, a te szemeddel látom csak a fényt meg; te viszed súlyát terhem nehezének, te támogatsz, ha összeroskadok.
Tollam kihullt: szárnyaddal szárnyalok, a te szellemed ragad engem égnek; tél fagya dermeszt, nyarak heve éget, s úgy váltok színt, ahogy te akarod.
Szívembe vágyat is csak vágyad olt már, benned születnek gondolataim, szavaim lángját lelked tüze szitja;
nem érek többet nélküled a holdnál, amely az égbolt éji útjain csak a leszállt nap fényét veri vissza.
(Rónay György)
|