Ibn Khafádsa
Az éjfél ruháját magára csavarta
Az éjfél ruháját magára csavarta, úgy jött, mint az álom, mint szirten gazella. Felittam a száján a nedvet, az édes aranybort, mely ajkát hullámlón befolyta. Sötét fürtje árnyában alkonyi pírra az éjben a csókom nyomán gyúlt ki arca. Az Orion botjával indult az éj már, és bágyadtan, ősz fejjel eltűnt nyugatra. Hullámzó uszályú palástban a nappal, gyönyörrel, mosollyal, jött szőkén lobogva. Eső jött, s utána a Nap jött, s szerelme szerelmemre tűzött, a jázmin-fogakra. Ruhájában illat-bozótok remegtek, szomjukban a hűvös folyókhoz hajolva. Mi ketten, mi nem vágyakoztunk esőre, mert könnyekben úsztunk mi, kart fonva karba.
(Vas István)
|